Köszöntő  Hírek  Történelem  Földrajz  Gazdaság  Képgaléria    
 
   Önkormányzat
   Turizmus
   Sport
   Civil szféra
   Tájház
   Vallási élet
   Ifjúság
   KisQuados


A Bodrogkisfaludi Tájház

LÉTREJÖTTÉNEK TÖRTÉNETE:

Bodrogkisfalud a Zempléni-hegység és a Bodrog folyó között hosszan elnyúló település. Árpád-kori község, első írásos emléke II. András király adománylevele. A megye települései a török hódoltság óta soknemzetiségű. Községünkbe is jöttek telepesek: szlávok, ukránok, zsidók.

A lakosság fő foglalkozása és megélhetési forrása a szőlőművelés. A Tájház létrejötte nem egy népcsoportot fog össze, hanem Tokaj-hegyaljára jellemző foglalkozást, nevezetesen a szőlőművelést és földművelést hangsúlyozza.

A „Bodrogkisfaludért” Egyesület összefogja a faluért tenni akaró és tenni képes lakosságot. A 60-as, 70-es évek építkezései sorra rombolták le a régi jellegzetes, falura jellemző XVIII-XIX. században épült lakóházakat, hogy helyet adjanak az újnak.

A gyűjtőmunka már ekkor beindult. Az egyesület megalakulása után megtalálták azt a központban lévő 1890 körül épült jellegzetes parasztházat, megvásárolták, pályázatokkal megteremtették a felújítás anyagi alapját.

A község lakói egy emberként összefogva dolgoztak a rendbetételénél és gyűjtötték a fellelhető tárgyakat. Minden berendezési és használati tárgy, ami a Tájházban van, a községből származik.

A TÁJHÁZ BEMUTATÁSA:

1890 körül épült vályogház. Van benne „elsőház”, pitvar és konyha. Később építettek hozzá hátsóházat és kamrát, majd istállót. Szabadkéményes, melyet átalakítottak. Az elsőházban a tatarozás során megtalálták a búboskemence nyomait. Cseréptetős, gangos, faoszlopokkal. Eleje tűzfalas, felül egy pici ablakkal. Az elsőházon elöl két kis ablak és a gangra nyílik a harmadik ablak. Belül fagerendás. A konyhában rakott sparhelt van, nagyon kicsi ablak. A később épült hátsóház egy lépcsőfokkal magasabb. Belseje szintén fagerendás és egy kis ablak néz a gangra. A kamara a tornácról nyílik. Az istálló csak egy tehén számára készült, melyet jelenleg szerszámok bemutatására használunk.


2000-ben teljes felújításon esett át. Mindent eredeti formájában restauráltak. Az udvaron hatalmas cseresznyefa, alma-, szilva-, meggy-, őszibarackfa található. Eredeti formájában meghagyott kút. Előtte a virágoskertben a múlt század jellegzetes virágai pompáznak: muskátli, viola, büdöske, dália.

A GYŰJTEMÉNY BEMUTATÁSA:

Az elsőszoba bútorait is a községből gyűjtöttük, mely több mint száz éves. Balra egy ágy, melyben eredeti szalmazsák, párna és dunyha van, amely a múlt században használt takaróval van letakarva, ez egyezik az asztalterítővel. A szekrény egyszerű, szegényes. Középen egy komód, melyen régi csészék díszlenek. Régi varrógép. Díszes vaskályha, egy tálaló szekrény. A bútorokat horgolt és hímzett terítők díszítik.

Négy szék faragott háttámlával, intarziás ülővel. Faragott tükör, feszület, a legutolsó tulajdonosok menyasszonyi képe, frontról küldött levelek. A sarokban rokka, tejescsupor, szilke, szép alsószoknya és egyéb hímzett kelme.

A konyhában rakott sparhelton van a nehéz vasaló, hatalmas vasfazék, kisebb vasfazék. Egy kredenc, melyen régi tányérok, bögrék, evőeszközök, háziszőttes konyharuha.

Stelázsin a használati tárgyak sokasága, pl: vágódeszka, vágókés, diner, kandli, tejescsupor, szilke, fejőrocska, köpülő, gyúrótábla, stb. a falakat hímzett feliratos falvédők díszítik.

A pitvarban egy varrógép, fogas, csizma, csizmahúzó, falvédőkön kívül dísztányérok.

A hátsóházban kapott helyett az egyháztörténeti gyűjtemény. Kedves régi plébánosunk három miseruhája, minisztráns ruhák, hatalmas gyertyatartó, kereplő, misekönyv, fa állványon füstölő. A falon szentképek. Időszaki kiállításokat is itt rendezünk be. Ilyen volt régi könyvek kiállítása, a községben még meglévő régi házakról, keresztekről, emlékművekről készített fényképkiállítás, valamint a nyári kézműves táborokban készített tárgyak kiállítása. Az ablak alatt suszter asztalka, melyen minden megtalálható, ami a mesterség ellátásához szükséges volt.


 

 

 

 A KAMRA BEMUTATÁSA:

A tornácról nyílik. Szinte minden használati tárgy megtalálható benne. Sok családnál volt a kertben méhkas, melyben a szorgalmas méhecskék egész éven gyűjtötték a mézet. Fából készített kézzel hajtható mézpergetőt sikerült szerezni.

A kertekben sok szilva termett. Használták a szilvalekvár főző réz üstöt keverővel. Fa sütőtekenő állvány, rajta dagasztó teknővel, háziszőttes kenyérruha, fából faragott szakajtó, hurkatöltő, tüzes vasalók, mángorló, kenyérsütő lapát, szénát gyűjtő favilla, sztrapacska szaggató, tarkedlisütő, palacsintasütő, krumplireszelő, gyümölcsnyomó, tejeskanna, fejőrocska. Érdekessége a gyűjteménynek egy mosófazékból otthon barkácsolt pálinkafőző.

A tornácról nyílik még egy kisebb helyiség, mely istálló volt egy tehén és szaporulata számára. Jelenleg szerszámos kiállító helyiség. Nagyobb, emberhúzta faszánkó. A Bodrog parton vetették a vályogot, melyből a házakat építették. Kétféle vályogvető is található a kiállított szerszámok között.

A szőlőművelés eszközei: különböző típusú metszőollók, kétágú, laposkapa, háti permetező, malacperzselő, különféle régi fogó- és ütőszerszámok.

Vízhordó gerebennel hordták a Bodrogról a vizet.

Régi típusú, vasráfos lovas szekér van az udvaron, faragott oldal, első, hátsó soroglya. Tejescsupor tartó, melyen szárították a tejes csuprokat. A tornác végében terménydaráló, mely két kő között őrli a kukoricát, búzát, kézzel hajtható.

A TÁJHÁZBAN FOLYÓ MUNKA:

Nagy örömünkre évente 100-150 látogatója van. Anna-napi búcsúra egész napos nyitva tartáson várjuk a látogatókat. Ekkor jönnek el a községből elszármazottak is megtekinteni és szembesülni múltjukkal. A nyári szünetben az iskolás gyerekek részére kézműves tábort szervezünk. Pályázat útján teremtjük elő a szükséges anyagiakat. Csoportokban, egyszerre több választható foglalkozást is tartunk.

Ilyen foglalkozások: batikolás, fafaragás, dudakészítés, agyagozás, festés, gyöngyfűzés, horgolás, hímzés, fényképezés, néptánc, stb.

Vezetését szakemberek végzik. A gyerekek választanak a foglalkozások között. Az iskola nevelői sokat segítenek, de hívunk Sárospatakról is szakembereket. Ellátásukról a helyi pékség gondoskodik.

2003. szeptemberében megszerveztük a Kulturális Örökség Napjait. Egész napos nyitva tartással és kis műsorral vártuk a látogatókat. A Barátság Klub tagjai népdalokat énekeltek a megnyitón.

A XIX. századi parasztház a Bodrogkisfaludért Egyesület tagjai által hosszú évtizedek munkája nyomán összegyűjtött helytörténeti gyűjteménynek ad otthont 2000. augusztusától.

Az eltelt 8 évben a Bodrogkisfaludért Egyesület tagjai folyamatosan fejlesztették a kiállítás anyagát, amely előzetes időpont egyeztetés alapján ingyenesen megtekinthető.

Bővebb információ és időpont egyeztetés:

Vissi Gyuláné

Sallai u. 14. 47 / 396 – 457

vagy

Közösségi Ház, Molnárné Zborai Beáta

Kossuth u. 71. 47 / 396 - 307